Információk, érdekességek

A túl kevés vagy túl sok alvás súlyosbítja a felnőttkori asztmát

2020. május 19.

Fotó: gettyimages.com

Az Allergiás, Asztmás és Immunológiai Megbetegedések Amerikai Kollégiumának (ACAAI) Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a túl kevés és esetenként a túl sok alvás is negatív hatással lehet az asztmával élő felnőttekre.

“Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a rossz minőségű alvás negatívan befolyásolja az asztma tüneteit a felnőtteknél. Tanulmányunk kimutatta, hogy az asztmás felnőttekre hasonlóan hat a túl kevés (vagy néha a túl sok) alvás is. A normál alvókkal összehasonlítva a keveset vagy sokat alvók esetében nagyobb azok aránya (45 százalékhoz képest 59, valamint 51 százalék), akik az elmúlt évben asztmás rohamot éltek át és tapasztaltak egészségi állapotuk miatt életminőség-romlást. Ezt az életminőség-romlást több napon át tartó gyenge mentális vagy fizikai teljesítmény jellemezte” – mondta el Faith Luyster, a kutatás vezetője.

A kutatás 1389, húsz évnél idősebb, asztmás felnőttet vizsgált. A résztvevők válaszai szerint a csoport 25,9 százaléka naponta legfeljebb öt órát, 65,9 százaléka 6-8 órát, 8,2 százaléka pedig legalább 9 órát aludt – írja az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A átlagos időtartamot alvókhoz képest a keveset alvóknak nagyobb eséllyel volt az elmúlt évben asztmás rohamuk, száraz köhögésük vagy volt szükségük kórházi ellátásra. Lényegesen rosszabb volt az egészségi állapotuk, életminőségük is.


Ha magas a vérnyomásod, ellenőrizd a lábaidat is!

2020. április 30.

A perifériás verőérbetegség, vagy közismertebb nevén érszűkület Magyarországon több mint 400.000 embert érint, és az adatok is riasztóak: hazánkban rendkívül magas az érszűkület miatt végzett alsóvégtagi amputációk száma. A beavatkozások jelentős része elkerülhető lenne megfelelő életmóddal és a betegség korai felismerésével, időben megkezdett kezelésével.  

A magasvérnyomás-betegségben szenvedők száma 3,5 millióra becsülhető Magyarországon, így ez a leggyakoribb betegség hazánkban. Az érszűkületben szenvedők 30-80 százaléka magasvérnyomás-betegségben is szenved.

Az érszűkület legfontosabb kockázati tényezői a kor, a dohányzás, és a cukorbetegség, de a túlsúly, a mozgásszegény életmód, és a magasvérnyomás-betegség is növeli az érszűkület kialakulásának kockázatát. Mivel az erek károsodása nem csak egyes szervekben, hanem a testen belül mindenhol kialakulhat, azok a magasvérnyomás-betegségben szenvedők, akiknél érszűkület kimutatható, az alsóvégtagi amputáció veszélye mellett veszélyeztetettek a stroke, szívinfarktus és a vesebetegségek szempontjából is.

Az alsóvégtagi érszűkület sokáig tünetmentes lehet, emellett a hasonló tüneteket produkáló egyéb megbetegedések (pl. egyidejű ízületi panaszok miatt) sokáig rejtve maradhat, ezért fontos a célzott szűrővizsgálatok elvégzése!


Szájszárazsággal, fogproblémákkal küzd?

2020. április 16.

A 2-es típus cukorbetegség alattomos kór, hiszen gyakran semmilyen tünetet nem okoz, csak akkor, ha már valamilyen szövődmény fellépett. Ilyenek lehetnek pl. a szájüregi problémák. Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa azokat a panaszokat ismerteti, melyek diabéteszre hívhatják fel a figyelmet.

Fotó: 123rf.comA diabétesz jellemző tünetei közé tartozik a szájszárazság, a csökkent nyáltermelés és a gyakori az ínyduzzanat, melyek következtében a száj nyálkahártyája fokozott kockázatnak van kitéve a különböző fertőzésekkel szemben.

A magasabb vércukorszint miatt ugyanis nagyobb a fertőzésveszély, a káros mikroorganizmusok gyorsabban szaporodnak el.  Ekkor nemcsak a vér, hanem a nyál cukortartalma is megnő, ami fokozottan hajlamosít a fogszuvasodásra, különböző fog, fogágy betegségek és szájnyálkahártya-elváltozásokra.

A magas vércukorszint ráadásul lassítja a sebgyógyulást és a csontosodás is zavart szenved. Éppen ezért fontos, hogy a cukorbetegségben szenvedők rendszeresen, lehetőleg fél évente járjanak fogászati szűrésre!

Szájszárazság

A cukorbetegek sokszor tapasztalhatnak szájszárazságot, kevesebb nyáltermelést. Ennek oka többrétű lehet: okozhatja pl. a fokozottabb folyadékvesztés, dehidratáció, a diabétesz miatt fellépő veseelégtelenség, hiperglikémia, de akár gyógyszer mellékhatása is lehet! A szájszárazság nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is, hiszen ezáltal nő a fertőzésveszély, mivel a nyál segít megelőzni a káros mikroorganizmusok elszaporodását, tisztán tartja a szájüreget, semlegesíti a savakat. Ráadásul ekkor könnyebben berepedezhetnek az ajkak, a száj szélei is, mely igencsak fájdalmas érzés!

Fogíny/fogágy gyulladás

Nem ritka, amikor visszatérő fogíny-vagy fogágy gyulladás hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre. A magas vércukorszint – ahogy már említettük- kedvez a kórokozók elszaporodásának, ami miatt gyulladás alakulhat ki. Ennek tünetei a vörös íny, fájdalom/érzékenység, gyakori fogínyvérzés, szájszag.


Leukémia – vajon mindig egyenlő a halálos ítélettel?

2020. április 06.

A leukémia, azaz a fehérvérűség igen veszélyes, sürgős kezelést igénylő megbetegedés, melyre olykor csupán egy rutin vérkép vizsgálat során derül fény.  A kór érintheti mind a gyermekeket, mind a felnőtteket, és mindegyik korosztályra bizonyos leukémia típusok jellemzőek. Hogy milyen fajtái vannak, arról dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszélt. 

 Fotó: gettyimages.comA vér rákos megbetegedése

A leukémia a vérképzőrendszer rosszindulatú megbetegedése. A fehérvérsejtek osztódása során DNS-mutáció miatt éretlen- normális esetben csak a csontvelőben, nyirokszervekben  található-, különböző érési stádiumban levő sejtek jelennek meg a vérben. Ezek a kóros sejtek igen gyorsan szaporodnak, csakúgy, mint más rákos daganatok sejtjei.

Sokan úgy vélik, a leukémia elsősorban a gyermekeket érinti, ám felnőtteknél is ugyanúgy megjelenhet. Több típusa is ismert, attól függően, hogy a betegségnek milyen gyors a megjelenése és lefolyása, valamint, hogy a vérsejtek, nyiroksejtek mely típusát érinti. Előbbi esetben létezik heveny és krónikus lefolyású, utóbbinál pedig limfoid és mieloid fajtákat különböztetünk meg. Ezeket figyelembe véve az alábbi csoportosításba szokták a leukémiákat sorolni:

  • akut limfoid leukémia (ALL)
  • akut mieloid leukémia (AML)
  • krónikus limfoid leukémia (CLL)
  • krónikus mieloid leukémia (CML)

Limfoid leukémia

A daganat a limfociák elősejtjeiből indul ki, és hogy hogy melyik elősejtből alakul ki a kóros sejtszaporulat, a betegség lehet B-és T-sejtes limfoid leukémia. Gyors és lassú lefolyású formája is ismert, ezek szerint különböztetjük meg az akut (ALL) és a krónikus  (CLL) limfoid leukémiát. Az ALL elsősorban gyermekkorban fordul elő (ritkábban időseknél is) és megfelelő terápia nélkül akár hetek alatt halálos kimenetelű lehet.

Tüneteit tekintve gyakori a nyirokcsomó megnagyobbodása, vérszegénységből adódó sápadtág, fáradtság, fogyás, étvágytalanság, gyengeség és a gyakori fertőzések. Szerencsére, ha a gyermek időben segítséget kap, úgy igen jó esélyekkel gyógyulás vár rá (idősek esetén ennek esélye csekély). Krónikus változata (CLL) a felnőtteket érinti, azon belül is inkább az idősebbeket veszélyezteti. A B-limfociták kóros elszaporodásával jár. A nyirokcsomók mellett a lép is megnagyobbodhat. Kezdetben általában semmilyen tünetet nem okoz, így sokszor rutin vérkép során figyelnek fel a túlságosan magas fehérvérsejt számra. Később izzadás, fogyás, ismeretlen eredetű láz és gyakori fertőzések hívhatják fel rá a figyelmet. Bár nem gyógyítható, de kezelhető. Lassú lefolyású, évtizedekig kordában tartható a betegség.


Hogyan tartsuk hatékonyan kordában a cukorbetegséget időskorban is?

2020. április 05.

A cukorbetegség sajnos manapság civilizációs betegségnek számít, amelynek kialakulása összefügg a környezeti hatásokkal, stresszes, mozgásszegény élettel, helytelen táplálkozással, káros szokásokkal és genetikai tényezőkkel. A társadalom elöregedése és a korszerű terápiás lehetőségek következtében egyre több az idős cukorbeteg. Az idősebb generáció életkorából kifolyólag számos nehezítő körülmény jelentkezik a betegség kezelése során, ezért fontos, hogy az érintettek kövessék orvosuk tanácsait és pontosan betartsák az előírt terápiákat.  

Jelenlegi becslések szerint 463 millió cukorbeteg él a világon, akik közül 136 millió 65 évesnél idősebb. Az időskori cukorbetegség hosszú évekig tünetmentesen lappanghat és gyakran már csak akkor diagnosztizálják, amikor előrehaladott stádiumban van és szövődmények is megjelennek.

A cukorbetegség idejében történő felismerését segítheti, ha figyelünk az általános tünetekre: fokozott szomjúságérzet, gyakori, megnövekedett mennyiségű vizelés, megnövekedett éhségérzet, fáradtság, teljesítménycsökkenés, gyakrabban előforduló fertőzések és akár látásromlás is utalhat a betegségre. Kezelését idősebb korban olyan társbetegségek nehezíthetik, mint például a kardiovaszkuláris megbetegedések vagy a vesebetegség. Ebben a korban is lehet teljes életet élni a cukorbetegséggel, de ehhez elengedhetetlen, hogy a betegek változtassanak a megszokott életmódjukon.

Táplálkozás

Időskorban lelassul az emésztés és növekszik a székrekedésre való hajlam. Az általánosan javasolt tápanyagarányok betartása mellett, ajánlott, hogy naponta szerepeljenek az étrendben zöldségek és gyümölcsök. A rostban gazdag ételek fogyasztása a szénhidrátok lassabb felszívódását eredményezi. Nem ajánlott például a szőlő, a görögdinnye a magas cukortartalmuk miatt. Ha lehet, fogyasszunk sovány húst (pl. baromfi, sertéskaraj), az elkészítés során pedig törekedjünk a kevesebb zsírfelhasználásra. A hal kitűnő alternatív fehérjeforrást jelenthet. Tejtermékek vásárlásakor is figyeljünk rá, hogy alacsonyabb zsírtartalmút válasszunk.

Továbbá ügyelni kell a vitamin- és folyadékbevitelre is. Kávét mértékkel, alkoholt pedig csak kivételes alkalommal fogyasszunk. A megfelelő étrend összeállításához érdemes orvos tanácsát is kikérni.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...888990...261