


Információk, érdekességek
Gyógyszerkölcsönhatások, interakciók
2014. június 30.
Az összes gyógyszer betegtájékoztatójában találunk egy olyan bekezdést, amely felhívja a figyelmünket arra, hogy mely gyógyszerek alkalmazhatóak együtt, egyidejű bevitellel. Az együtt alkalmazott gyógyszerek nagyon gyakran kerülnek egymással kölcsönhatásba. A gyógyszerek közti kölcsönhatások fellépésének kockázata a szedett gyógyszerek számától, az egyes gyógyszerek interakciós hajlamától és a bevett mennyiségektől függ.
Mi az a gyógyszerkölcsönhatás?
A gyógyszerek közti kölcsönhatás az, amikor egy gyógyszer hatása módosul egy ugyanabban az időben bevett másik gyógyszer miatt. A kölcsönhatás létrejöhet vényköteles és nem vényköteles (recept nélküli) gyógyszerek alkalmazása során.
Az antibiotikum asztmára hajlamosít?
2014. május 28.
Egyes vizsgálatok azt igazolták, hogy az egy éves születésnap előtt szedett antibiotikumok növelik a gyermeknél az asztma kialakulásának kockázatát. Az újabb kutatások szerint az összefüggésben a sérült bélflóra mellett szerepet játszanak genetikai tényezők, és a csökkent immunvédekezés is.
Antibiotikumok és bélflóra
Korábbi vizsgálatok az antibiotikumok szedését a bélflórára, és másodlagosan az immunműködésre gyakorolt káros hatásuk miatt hozták összefüggésbe az asztma kialakulásával. Az antibiotikumok nemcsak a káros, hanem a bélben élő jótékony baktériumokat is pusztítják – magyarázza dr. Somogyi Éva gyermekpulmonológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Ennek több negatív hatása is lehet: a gyerekeknél hasfájás, puffadás, hasmenés jelentkezhet, valamint módosul az immunrendszer működése, amit probiotikumok szedésével lehet ellensúlyozni. A megváltozott bélflóra miatt a gyermekek immunrendszere, az immuntolerancia nem lesz megfelelő, ezáltal fogékonyabbá válhatnak különböző betegségekre, például az asztmára. A kutatás szerint a csecsemőkorban szedett antibiotikum 50 százalékkal növelik meg annak az esélyét, hogy 6 éves koráig a gyermeknél asztmás epizódok jelentkezzenek.
Ezért tanácsos időközönként változtatni a vérnyomáscsökkentő dózisán
2014. április 20.
Azoknál, akinél egyszer megállapították a hipertóniát, legtöbbször kénytelenek egész életükben vérnyomáscsökkentőt szedni. Igen ám, de ez még nem jelenti azt, hogy mindig ugyanolyan dózisban kell, hogy kapják a tablettákat, mivel előfordulhat, hogy többre, esetleg kevesebbre van szükségük. Hogy mikor kell változtatni a gyógyszeradagon, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, magas vérnyomás specialista beszélt.
A néma gyilkosnak nevezett magas vérnyomás évről évre egyre több áldozatot szed, leginkább a helytelen életmódnak, valamint a megfelelő kezelés elhanyagolásának köszönhetően.
Mivel jellegzetes tüneteket gyakran nem produkál a betegség, ezért érdemes időről időre ellenőriznie – akár otthoni vérnyomásmérővel- az értékét, hiszen ha a normál tartományon kívül esik, akkor életmódváltás, esetleg gyógyszeres kezelés javasolt. Ez utóbbi esetben sokan azt gondolják, hogy életük végéig, ugyanazt a dózist kell szedniük, pedig meglehet, hogy bizonyos időközönként változtatni kell rajta.
Megbetegít a gyógyszerem?
2014. március 06.
Tapasztalt már rosszullétet, gyógyszer bevételét követően? Jelentkezett arc-, szem-, ajakduzzanat, légszomj, esetleg bőrkiütés? Allergiás reakciót gyakran antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, helyi érzéstelenítők okoznak, de természetgyógyászati készítmények, gyógynövény tartalmú biokapszulák is hasonló tüneteket provokálhatnak. A gyógyszerallergia tüneteiről és vizsgálatáról dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa nyilatkozott.
Életveszélyes is lehet
A gyógyszereknek különböző típusú mellékhatásai léteznek. Vannak jól ismert, várható mellékhatások, ilyen például az antibiotikum szedés mellett jelentkező hasmenés, hasfájás. A másik csoportba tartoznak a váratlan reakciók, a gyógyszerallergiák. A gyógyszerallergiák hátterében különböző immunológiai mechanizmusok állhatnak, ez alapján a gyógyszerek különböző személyeknél, különböző tüneteket okozhatnak. Az allergiás reakció egyéntől függő, így nem biztos, hogy ugyanaz a gyógyszer egy másik egyénnél is allergiát okoz. Dr. Garaczi Edina elmondta, hogy a gyógyszerek okozta allergiás reakcióknak alapvetően két formája különíthető el. A korai típusú allergia tünetei a gyógyszer bevétele után pár órával jelentkeznek. A néhány napig, vagy hétig tartó gyógyszerszedés után jelentkező allergiát pedig késői típusú allergiának nevezzük.
Magyar gyógyszerrel gyógyulunk már generációk óta
2014. február 21.
Tudta, hogy Magyarországon ma az alapellátásban minden második beteg magyar gyógyszerrel gyógyul? És azt, hogy a szív és érrendszeri betegek fele magyar gyógyszert szed? A legtöbben nem gondolnak bele, hogy honnan származik az a gyógyszer, amit a patikában vesz. Pedig sokat közülük magyarországi gyárakban, magyar dolgozók készítenek azért, hogy minél hamarabb jobban érezzük magunkat, és meggyógyuljunk.
A hazai gyógyszergyártók szinte minden terápiás területen kínálnak világszínvonalú magyar gyógyszert. Ennek a ténynek a fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) legfrissebb országos kampányában. A magyar gyógyszert a világ mintegy 100 országában elismerik és használják, ideje, hogy a magyarok is értéknek, a gyógyszerválasztáskor fontos szempontnak tekintsék azt, hogy egy készítményt Magyarországon gyártottak.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...383940...83